top of page

Vissza a természet(es)hez!
Elfogadták az új F-gáz rendeletet!

euroklimat_zöld.png

Előző cikkünkben még feltételes módban számoltunk be róla, hogy a felülvizsgált és jelentős szigorításokon átesett F-Gáz törvény új rendelkezései milyen súlyos követkeményekkel járnak, szinte minden Európában forgalmazott HFC, vagy HFO (szintetikus) hűtőközeggel működő légkondicionáló berendezésre. Azóta az EP által megszavazott előterjesztéssel, ami többek között már az IPCC 06 jelentés alapján számítja a GWP értékeket, és a jövőben már automatikusan figyelembe veszi az elhíresült – veszélyes anyagokról szóló – PFAS anyagok tiltására vonatkozó rendelkezéseket is, az EU törvényhozói viszonylag rövid határidőn belül (pl. monoblokk hőszivattyúk 2025. dec. 31-ig gyárthatóak F-gáz tartalmú közeggel) szinte minden szintetikus hűtőközeget kitiltanak az európai piacon forgalmazható klímaberendezésekből.

Hogy a szavazás előtt a hangulat milyen feszült volt, arra jó példa, a Környezetvédelmi Bizottság F-Gáz előadója Bas Eickhout, nyíltan az amerikai és japán hűtőközeglobbi támogatóinak nevezte a törvénytervezet ellen agitáló tömörüléseket (fontosabb HFC/HFO gyártók: Honeywell, Chemours, Daikin Chem., Arkema… – mondjuk ez utóbbi pont európai), míg a gyártói tömörülések az előadót a német érdekek kiszolgálójaként jellemezték, amit ő válaszában az „európai érdekek” előtérbe helyezésére való hivatkozással utasított vissza.

 

A lényeg: gyakorlatilag minden HFC (pl. R134a, R32, R410a), illetve a legtöbb HFO tartalmú hűtőközeg, az éppen csak használatba vett keverékeikkel együtt (pl. R1234yf/ze, R454a/b, R448, R449…stb.) – valamelyik- törvény tiltása alá fog tartozni.

 

Nem csak a HVACR, hanem az ipar más területein is, exporttól az importig. Így tehát „future proof” valós alternatívát csak a természetes hűtőközegek jelentenek majd. A gyors változást nem csak az jelzi, hogy a gyártók sorban jelentik be az R290-es (később az R600, R170), R744-es vagy éppen R717-es hűtőközegekre kifejlesztett sorozataikat, hanem az, hogy a Magyarországon is jelen lévő, nyugat-európai multinacionális vállalatok részéről a tavalyi év vége óta érezhetően több az ajánlatkérés a természetes hűtőközeggel (NATREF) működő készülékekre.
Világosan látszik tehát a tendencia, hogy az EU-ban (hasonló intézkedéseket készít elő az USA, Kanada, Ausztrália és India környezetvédelmi hivatala is) az erősen környezetszennyező szintetikus hűtőközegek immár nemkívánatosnak minősülnek.

Az új szabályok taglalása helyett, azonban – mivel minden eddiginél aktuálisabbá vált – ismerkedjünk meg, az általuk, a Columbus Klímaproject Kft. által forgalmazott, – jelenleg a legszélesebb R290-es, természetes hűtőközeggel működő berendezés portfólióval rendelkező EUROKLIMAT S.pA. – sorozatainak jellemzőbb tulajdonságaival (a teljesség igénye nélkül).

Kezdjük mindjárt a levegő-víz kültéri kompakt hőszivattyúkkal:

 
HERA

HERA (ill. V-HERA, ami, a V alakú kondenzátorai miatt kapta az előtagot):

1. Telj. tartomány: (fűtés, A7/W45) 34 kW-tól 710 kW-ig
2. SCOP LT (35C) és MT (55C) hőmérsékletekre is minősített.
3. Zárt kompresszortér szivárgás érzékelővel és szellőztető ventilátorral.
4. Standard felszereltséget bemutató ábra:

Kép1.png

5. Fűtési, ill. Hűtési diagramok: (Teljes terhelésen)

Kép2.png
Kép3.png

6. Részleges hővisszanyerő (DS) minden méretben rendelhető.
7. 200+ rendelhető opcionális kiegészítő (szivattyúk LP-MP, rezgés és zaj és elleni védelmek, BMS csatlakozók, puffer tárolók…stb.)

Kép4.png
Kép5.png
HERA és V-HERA telepítési képek
HYDRA

HYDRA (víz-víz hőszivattyú)
1. Telj. tartomány: (fűtés, W5/W60) 25 kW-tól 210 kW-ig
2. Elektronikus adagolók
3. Kiemelkedő COP/EER értékek
4. A kompresszorokhoz a HYDRA esetében (inverter alternatívaként) választható az innovatív RSH Heads elnevezésű, henger lekapcsolással vezérelt teljesítmény szabályzás is.
5. Standard a zárt kompresszortér szivárgás érzékelővel és szellőztető ventilátorral (LP v HP).

AURA/TETI

AURA / TETI komfort, ill. technológiai folyadékhűtők pozitív HT (0°C…20°C) vízhőmérsékletekre.
1. Telj. tartomány: (hűtés, A35/W7) 7 kW-tól 450 kW-ig
2. Inverteres, vagy RSH teljesítmény szabályzás a kompresszorokon.
3. Elektronikus adagolók.
4. BS (business 13K kondenzátor dT) ill. HE (high efficiency 11K kondenzátor dT) hatékonysági opciók (tőlünk nyugatabbra ez utóbbi után támogatás jár, akár csak a hűtőközegre…)
5. Részleges (DS) vagy teljes hővisszanyerés (THR)

Kép10.png
Kép11.png
  1. Szabadhűtéses (freecooling) kivitel.

  2. Vízkör rozsdamentes, élelmiszer ipari kivitelben is.

  3. Akár NO-FROST, cső a csőben ipari hőcserélővel is.

  4. Standard a zárt kompresszortér szivárgás érzékelővel és szellőztető ventilátorral. (2020-as gyártási dátumtól)

  5. 300+ rendelhető opcionális kiegészítő (szivattyúk LP-MP-HP, rezgés, zaj és agresszív anyagok elleni védelmek, BMS csatlakozók, adatgyűjtők, speciális kivitel…stb.)

Kép6.png
Kép7.png
TETI telepítési képek
CRIO

​​CRIO (ill. V-CRIO) technológiai folyadékhűtők negatív MT (-2°C…-15°C) és LT (-15°C…-30°C) vízhőmérsékletekre.

1. Telj. tartomány: (hűtés, A+35/W-8) 4 kW-tól 890 kW-ig
2. RSH vagy inverteres teljesítmény szabályzás a kompresszorokon.
3. Elektronikus adagolók.
4. Részleges (DS) vagy teljes hővisszanyerés (THR)
5. BS (business 13K kondenzátor Dt) ill. HE (high efficiency 11K kondenzátor Dt) hatékonysági opciók.
6. Standard EC motoros ventilátorok.
7. Vízkör rozsdamentes, élelmiszer ipari kivitelben is.
8. Akár NO-FROST, cső a csőben ipari hőcserélővel is. (V-CRIO esetén csőköteges)
9. Microchannel típusú hőcserélők.
10. Standard a szivárgásérzékelő (opcióban zárt kompresszortér szellőztető ventilátorral)
11. 300+ rendelhető opcionális kiegészítő (szivattyúk LP-MP-HP, rezgés, zaj és agresszív anyagok elleni védelmek, BMS csatlakozók, speciális kivitel…stb.)

Kép8.png
Kép9.png
CRIO telepítési képek
FONTOS:

A fenti berendezések közös jellemzője a standard szivárgásérzékelő (a legtöbb esetben zárt kompresszortérrel és szellőztető ventilátorral), ezért a készülékek alkalmasak egy független – biztonsági – 1-fázisú, kis teljesítményű elektromos betáplálás fogadására (EN 378 szerint). A fejlesztés jelenleg is dübörög, hamarosan érkeznek a hermetikus scroll kompresszoros sorozatok is R290-el, és a nagyon magas hőmérsékletű hőszivattyúk R600-as hűtőközeggel.

 

Milyen előnyei vannak az R290 jelű, propán hűtőközeg használatának?

1. Ultra alacsony az üvegházhatás-tényezője: Global Warming Potential 2. Nem tartozik az F-gáz rendelet (Magyarországon a 14/2015 (II.10.) Korm. sz. rendelet) hatálya alá, mivel nem fluorozott szénhidrogénről van szó, tehát nem kell regisztrálni a hűtőkört, és nem kell kötelező szivárgásvizsgálatokat sem végezni rajta.
3. Kiváló hűtéstechnikai tulajdonságokkal rendelkezik, az úgynevezett fajlagos hűtési teljesítménye 2-3 szorosa az F-gázokénak, ez kisebb kompresszor- és csőméreteket igényel.
4. Nagyon kedvező, hogy a legtöbb F-gázhoz (pl. R410A, R32, R454b) viszonyítva lényegesen alacsonyabb nyomásértékeken megy végbe a kondenzáció (pl. 50°C kondenzációs hőmérsékletnél csupán 17 bar nyomáson), ezért alacsonyabb a szivárgás veszélye is.
5. Előny a magas kritikus hőmérséklet. (pl. kisebb teljesítményvesztés magas hőmérsékleteken)
6. Előnyösek a kompresszorból kilépő gázhőmérsékletek értékei is (pl. jelentősen növeli a kompresszorok és a hűtőkör élettartamát)
7. Tekintettel arra, hogy egy komponensű hűtőközeg, mechanikus tisztítás után újra felhasználható, nincs szükség bonyolult előállításra és regenerálásra sem, mint az F-gáz keverékek esetében. (további jelentős CO2 kibocsátást okozva ezzel)
8. Hűtőközeg-szökés esetén a pótlás egyszerűen és kedvező áron végrehajtható.
9. És ami megfizethetetlen: A tudat, hogy nem csak beszélünk a környezet védelem fontosságáról, hanem saját szakterületünkön valóban teszünk is érte.

 

Környezettudatos, tájékozott gépész tervező ma már, nem hagyhatja figyelmen kívül ezeket a szempontokat, és a jövőbeni szabályzások ismeretében lehetőleg ne tervezzünk olyan, -20 éves várható élettartamú- hűtő/hőszivattyú berendezést, amely még, elavult, környezetkárosító hűtőközeggel működik! Ez a Beruházóknak, és az Üzemeltetőknek sem érdeke, hiszen az ilyen berendezések hosszútávú üzemeltetése, szervízelése egyre nehézkesebb és drágább lesz!

 

A Columbus Klímaproject Kft. 2019-óta az ország területén már számos R290-es folyadékhűtő és hőszivattyú referencia telepítéssel rendelkezik. (jelenleg 35kW-tól 1150kW-ig)

bottom of page